Dr.Ládonyi Zsuzsanna vagyok, szociálpolitikus, coach, egyetemi docens. Főként szociális munka MA, BA képzésekben tanítok lassan két évtizede a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetben, illetve most a Veszprémi Érseki Főiskolán. Elkötelezett vagyok a segítők segítése , illetve az innovatív szociális megoldások támogatása mellett. Oktatói, kutatói munkám mellett fontos számomra a gyakorlat, a direktebb társadalmi beavatkozások elindítása, melyek által szakmai tudásom, kreativitásom, kapcsolati tőkém kamatoztatni tudom mentálhigiénés szemléletben. A VEB2023 EKF támogatásával megvalósuló „Otthonra találni a művészetben” projekt ötletgazdájaként és projektmenedzsereként sikerült összekötni a művészetet és a szociális segítségnyújtást, illetve a társadalmi integráció kérdését. Művészetterápia – hajléktalanság – kiállítások – múzeumpedagógia – médianyilvánosság – előadás/workshop… ez mind az „Otthonra találni a művészetben”projekt.
Perifériáról a centrumba – az „Otthonra találni a művészetben” projekt által generált változás-dimenziók
A VEB2023 EKF által támogatott projektünk, az „Otthonra találni a művészetben” keretében a kultúrát, a képzőművészetet hívtuk segítségül, hogy a periférián élő hajléktalanokban lélektani és szociális síkon a fejlődés irányába mutató elmozdulást, változást indítsunk be. A Katarzis Komplex Művészetterápiás módszert használva Quirin Ágnes (komplex művészeti terapeuta) 15 héten át kísérte a Máltai Szeretetszolgálat veszprémi Befogadás Háza lakóit ezen a nem mindennapi gyógyító úton. Az alkotó folyamat eredményeit, az akvarell és pasztell képeket, kerámiákat, az alkotási folyamatról készült művészi értékű fotókat (Ládonyi Ferenc alkotásait) több kiállításon is bemutattuk. Múzeumpedagógiai foglalkozásokat szerveztünk és lakossági fórumot. A kiállítások által, a vizualitáson keresztül a város perifériáján élők a város központjába kerültek (színház, vár, belvárosi kiállítótér). Az elmozdulás mentális síkon is megtörtént, a félretolt „téma” az érdeklődés központjába került: a látogatók és a város döntéshozói rácsodálkozhattak erre az eddig rejtett világra. A földrajzi és szimbolikus helyváltoztatás az átváltozást is magával hozta, hiszen az esztétikum által az értékes, értéket teremtő ember képe rajzolódott ki a hajléktalan alkotókban. Az átváltozás gyümölcseit a kapcsolatok gyógyulásában is tetten érhettük, az otthon nélküli, nehéz sorsú emberek más minőségben kapcsolódhattak önmagukhoz, a társaikhoz, az alkotásaikat befogadó többségi társadalomhoz, a róluk szóló híradások olvasóihoz, nézőihez vagy a múzeumpedagógiai foglalkozásokon résztvevő gyerekekhez, lakossági fórum résztvevőihez. A művészetterápiás csoport tagjai közül többen azóta elkezdtek dolgozni vagy régen elfeledett hobbijuk újra az életük részévé vált (pl. hímzés), mintegy a gyógyulási folyamat jeleként, az emberi méltóságuk, az értékességük megélése által. A társadalmi integráció elősegítéseként pedig a befogadók is rácsodálkozhattak, az esztétikumot közvetítő képeken keresztül a sokszor arcukat vesztett otthontalanok emberi nagyságára. A megajándékozottság élménye így paradox módon a mienk lett, hiszen a rászorulók adtak nekünk, akik megnéztük a kiállításokat, de mindannyiunknak is, akik a projekt sikerén dolgoztunk.